A CLIMAFORCEELIFE projektkonzorcium 2024. június 12-én és 13-án megtartotta ötödik projekttalálkozóját a szlovákiai Szomolányban (Smolenice).
A kétnapos találkozó első napján került sor a projekt irányító bizottságának ülésére, melynek keretében megvitatták a projekt főbb eredményeit és kihívásait. Ezt követően a projektpartnerek áttekintették az egyes akciók keretében elvégzett tevékenységeket.
A találkozó második napján a Szlovák Állami Erdőgazdaság szervezésében terepi látogatáson vettek részt a konzorcium tagjai. A látogatás első részében az Erdőhát (Záhorie) régióban lévő mintaterületeket tekintették meg, ahol a Cseh Élettudományi Egyetem munkatársai által tervezett kísérleti beavatkozásokat végez az Erdőgazdaság. Malacka település közelében több kísérleti helyszínen különböző intenzitású gyérítés, talajelőkészítés és bekerítés hatásait vizsgálják különféle kombinációkban, így vizsgálva az erdeifenyő-állomány természetes felújulását. Másutt különböző innovatív, mesterséges erdőfelújító beavatkozásokkal kísérleteznek. Az alkalmazott módszerek eredményeit a későbbiekben értékelik, és a tapasztalatok alapján határoznak az újabb beavatkozásokról.
A morvaszentjánosi (Sekule Moravsky Jan) területen a résztvevők egy harvesterrel végzett fakitermelést tekintettek meg. A Bulkovec projektterületeken az erdő talajvédelmi szerepét támogató beavatkozások valósulnak meg, továbbá a projekt keretén belül egy víztározó-rendszert újítottak fel, amelynek segítségével javítják a vízvisszatartást a területen.
Délután a Kis-Kárpátokban fekvő kislosonci (Majdan) mintaterületre látogattak a résztvevők, ahol 2022-ben kezdődtek meg a beavatkozások: a luc állományokat letermelték a területről. Helyükre az élőhelyre jellemző bükköt, tölgyet, hegyi juhart és vörösfenyőt telepítettek azzal a céllal, hogy hét éven belül a terület önfenntartóvá váljon.